Ugrás a fő tartalomra

Halálos kanyarok: Két tragédia borzolja a kedélyeket az oszakai fesztiválon



Japán számos fesztiválján a mikosi (hordozható szentély) körmenet az egyik fénypont, amelynek során a szentélyt körbehordozzák a környéken, hogy áldást hozzanak a helyi közösségre. Az Oszaka prefektúrában megrendezett danjiri fesztiválokon azonban kicsit másképp csinálják. Ahelyett, hogy a mikosit a vállukra emelnék, a résztvevők egy danjirit építenek (ez egy hordozható szentély, amely egyben egy kerekes kocsi is) , és a szélsebesen futva húzzák végig az utcákon.

Ez egy több száz éves múltra visszatekintő, dinamikus hagyomány, és a fesztiválozók szerint a legizgalmasabb rész az, amikor a kocsik kanyarodnak a kereszteződésekben. Ezt a manővert „jarimavasinak” nevezik, de mivel a danjirik szögletesek és fejnehézke, ráadásul a súlyuk elérheti a 4000 kilogrammot is, nem rendelkeznek a legjobb kanyarodási képességekkel. A fizika törvényeinek leküzdése érdekében minden kocsi mellett van egy takarikból álló csapat – olyan emberekből, akik a kocsi oldalába kapaszkodnak, hogy befolyásolják a súlyelosztást, és megpróbálják a danjirit egyenesen tartani kanyarodás közben.

Sajnos a dolgok nem mindig alakulnak így,  október 10-én két ember vesztette életét egymástól független danjiri-balesetekben, amelyek Oszaka prefektúra városaiban történtek.

Az első eset Izumiszanóban történt az őszi danjiri fesztiválon, röviddel délelőtt 11 óra előtt. Kevesebb mint 15 másodperccel az indulás után a kocsi jobbra dőlt, és maga alá temetett egy 51 éves férfit, aki takariként tevékenykedett azon az oldalon. A danjiri alá szorult férfi szíve és tüdője leállt, és nem tudták megmenteni az életét.



Ugyanezen a napon Izumiocu városa – amely körülbelül 15 kilométerre fekszik Izumiszanótól saját danjiri fesztivált tartott. Délután 1 óra 20 perc körül, kevesebb mint két és fél órával az izumisanói halálos baleset után, az izumiocui danjiri szintén felborult kanyarodás közben, és maga alá temetett egy 48 éves takarit, aki életét vesztette.

A két életét vesztő férfin kívül a balesetekben további 17 résztvevő megsérült, némelyikük csonttörést szenvedett.

A danjiri-balesetek nem ritkák. Bizonyos szempontból hasonlítanak az amerikai hivatásos stock car autóversenyek baleseteihe, látszólag nem kívánt kimenetel, amelyet mégis hagyományosan elfogadható kockázatnak tekintenek, sőt, izgalmas forrásnak, ha nem történik súlyos sérülés.




Azonban a ugyanazon a napon bekövetkezett két haláleset miatt ismét felmerült a kérdés, hogy Oszaka danjiri fesztivál-hagyománya, amely legalább az 1700-as évek elejére nyúlik vissza, olyasmi-e, amit a jelenlegi formájában folytatni kellene. Az online hozzászólások között olyanok szerepelnek, mint:

  • „Ezt tényleg be kellene tiltani.”
  • „Mi köze van a nagy sebességű kanyarodásnak ahhoz, hogy jó őszi termést kérjünk az istenektől?”
  • „Értelmetlen.”
  • „Örülök, hogy nem olyan területen élek, ahol ilyen fesztivált tartanak. Olyan, mintha emberáldozatot mutatnának be a jó termésért.”
  • „Nos, ha úgy gondolják, hogy még mindig megéri, folytathatják.”
  • „Gondolom, a kocsikon ülők úgy érzik, hogy a közösségük tiszteletben tartja őket, így a szokás gyökeret ver a helyi kultúrában.”
  • „Biztosan nem vinném el a gyerekeimet erre a fesztiválra.”
  • „Amíg a résztvevők elfogadják a kockázatokat, addig ez rájuk tartozik. Viszont ügyelniük kell arra, hogy a balesetek során ne okozzanak kárt másoknak, vagy a tulajdonukban.”
  • „Ez lényegében ugyanaz, mint a gondatlan vezetés, szóval igen, nyilván emberek fognak meghalni.”
  • „Könnyebbé kellene tenni a kocsikat, csökkenteni rajta az emberek számát, megváltoztatni az útvonalat, és lassabban húzni.”

Ez utolsó észrevétel különösen éleslátó. A városépítészet és a közcélú infrastruktúra sokat változott azóta, amikor az első danjiri fesztiválokat tartották. Az 1700-as években a kocsikat nem aszfaltozott utakon húzták, így alacsonyabb volt a sebesség, és valószínűleg nem 90 fokos kereszteződésekben kanyarodtak olyan kemény pontok mentén, mint a sarkokon lévő villanyoszlopok. A két haláleset legalábbis elegendő okot adhat a fesztivál szervezőinek arra, hogy átgondolják a danjiri futamok bizonyos aspektusait, és remélhetőleg találjanak módot a helyi kultúra életben tartására úgy, hogy a helyiek halálának esélye kisebb legyen.





Forrás: rocketnews.com 


Megjegyzések